Ajánlás

Az Útijegyzet blogban néhány érdekes és szép helyszínt írtam le, ahol kerékpárral, kajakkal, vagy éppen gyalogosan túráztunk. Az Útijegyzet egyfajta dokumentáció magunknak és azoknak akik szintén úton vannak, vagy éppen készülnek valahová. ” úton lenni boldogság, megérkezni: halál…”  mondja Jack Kerouac. Úton lenni izgalmas, érdekes, állandóan ott motoszkál valami vibráció,  kíváncsiság. Megérkezni, annyi mint megpihenni és megtervezni a következő utat.Távolkeleti egzotikus útijegyzet valószínű nem készül, de Magyarországról és a környező országok érdekes helyeiről biztosan lesz egy-két bejegyzés. Néhány kerékpáros túrának hozzáférhetővé teszem a útvonal tervét is, nem mintha nem lenne ilyenekkel tele a világháló, de úti tervezésem során Én is többet megnéztem a mások által közzétett, bejárt útvonalakból. Persze az élet és az adott helyszín mindig átírta a legprecízebben elkészített tervet is, de tervezgetéshez mindenképpen jó. Vannak olyan helyek ahová rendszeresen visszajárunk (pl.: Třeboň ) egyszerűen azért, mert hiányozna, ha nem tudnánk elmenni. Ezekből több kisebb bejegyzés keletkezhet, hiszen mindig mindenhol talál újdonságot, aki keres.

Szóval az Útijegyzet egyfajta szórakozás, amely dokumentálja a Mi kis túráinkat.